Három férfit szúrt meg
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Villanyóra leolvasás ürügyén kopogott be egy férfi egy idős nőhöz Salgótarjánban, majd a figyelmét elterelve ellopta a megtakarított pénzét és ékszereit.
A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat rövid időn belül elfogták.
A rendőrök hat fiatalkorú fiút gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.
A Dombóvári Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást egy helyi nővel szemben, aki két héten belül két férfit is bántalmazott.
A rendőrök elfogták és kihallgatták azt a férfit, aki egy nap alatt négy autót tört fel Dabason.
A ceglédi és a nagykőrösi rendőrök együttműködve azonosították és fogták el azt a három nagykőrösi lakost, akik Cegléd és Nagykőrös területén több alkalommal trafókat kíséreltek meg eltulajdonítani.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak – és két társának – az ügyét, aki miután életveszélyesen bántalmazta ismerősét, társaival pénzt ajánlott a sértettnek, hogy valótlan vallomást tegyen a rendőrségen a korábbi bűncselekménnyel kapcsolatban.
A rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett tettest.
A Nógrád megyei rendőrök egy 43 éves férfi ellen indítottak eljárást.