Felfegyverkezve elkövetett garázdaság Tápióbicskén
A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves és egy 22 éves budapesti férfit.
A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves és egy 22 éves budapesti férfit.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 28 éves máriabesnyői nő ellen.
A Vagyonvédelmi Osztály nyomozói Budapesten fogták el azt a két nőt, akik pénztárcát loptak, benne iratokkal, pénzzel, bankkártyával.
Családi házuk udvarán szennyvíztartályba esett és elhunyt egy kétéves kisfiú.
Egy 28 éves férfi ellen folyamatban lévő eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a napokban a salgótarjáni rendőrök.
Lopás és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 26 éves zalabéri férfi ellen. A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A bélapátfalvai férfi ellen folytatott ügy vizsgálatát bíróság elé állítási javaslattal fejezték be.
A rendőrök a bejelentést követően otthonában elfogták a feltételezett tettest.
A Bajai Rendőrkapitányság csalással gyanúsít egy fiatal, salgótarjáni nőt, aki három sértettet több százezer forinttal károsított meg. Ügyében befejezték a vizsgálatot.
A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.