Zsaru magazin

Változó feladatok, más egyenruha

Sokszor hiszik azt emberek, hogy kettő van belőle. Forján Sebastián törzszászlós, a Szombathelyi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője ugyanis hol zsaruként, hol pedig mentőtechnikusként lát el szolgálatot, mellette pedig a vízimentőknél is feladatot vállal.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Szabadidejében méhészkedik

Gulyás Péter hadnagy, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója nem fél a méhek fullánkjától. Szabadidejében méhészkedik, és ebben édesanyja is segítségére van, összegyűjtött mézéből pedig a kollégái is szívesen fogyasztanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Példás szolgálat 38 évig

Lezárult egy korszak. Szemán Ferenc alezredes 1985-ben járőrként kezdte pályafutását a Jászberényi Rendőrkapitányságon, amelyhez 38 esztendőn át hű maradt. Nyugdíjba vonulása alkalmából kollégái meglepetéssel búcsúztatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Hamar meglett a trafikrabló

Sátoraljaújhelyi dohányboltban július 13-án követtek el először fegyveres rablást, és a helyi zsaruk olyan példás összefogással indultak el forró nyomon, hogy H. Attilát (38) egy órán belül elkapták, pedig a trafik biztonsági kamerája nem működött.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Zsaru segített az eszméletlen férfin

Csendháborítás miatt kellett volna intézkednie Fekete Márk főtörzsőrmesternek, a Bácsalmási Rendőrőrs körzeti megbízottjának és kollégáinak szeptember 20-án reggel, ő azonban ehelyett életet mentett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A hangtalan motorosok

A Készenléti Rendőrség (KR) Mélységi Ellenőrzési Osztályának elektromos motorjait az ország különböző pontjain vetik be. A zajtalan terep-, illetve közúti motorok nagy segítséget jelentenek mind a határon szolgálatot teljesítőknek, mind a vidéki kollégáknak. Legutóbb a Veszprém vármegyei Döbröntén vetették be őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Tanulás, pihenés, tanulás, pihenés

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány 132 városi rendőrkapitányság baleset-megelőzési titkára és előadója részére négyszer egyhetes speciális rekreációs tréninget szervezett/szervez szeptemberben és október első hetében Zalakaroson.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rablóból lesz a legjobb pandúr

A gyulai páros, Medve István és Márk Róbert nyolcszor nyerte meg a rendőr-főkapitányságok közötti vízirendészeti járőrversenyt. Jogszabályismeretük és kommunikációs képességük kiváló. A Körösök mellett nőttek fel, kamaszként tilosban is fürödtek, de ma már mindenkit óva intenek ettől, bárkinek az életébe kerülhet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A küzdősportgálára készül

Első ökölvívóversenyére edz Bedő Zsolt főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi bevetési osztályának nyomozója. Ötéves kora óta sportol, a boksszal három éve kezdett el komolyabban foglalkozni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Járőr szúrta ki a kifosztókat a villamoson

Alvó férfit fosztottak ki tolvajok szeptember 11-én hajnalban egy budai, a végállomáson várakozó villamoson. Azonban hamar lebuktak, ugyanis elhaladt mellettük egy rendőrautó, és a benne ülő járőr észrevette, hogy egy fiatalember és egy nő gyanúsan viselkedik egy szendergő utas mellett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin