Lezárt nyomozás: másik autóra adták ki a felszerelt rendszámot
A pápai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be az ügyet.
A pápai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be az ügyet.
Helyreállt a forgalmi rend Budapest XV. kerületében.
A győri rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást azzal a 23 éves sofőrrel szemben, aki ittasan vezetett.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható gyöngyösi férfit a bejelentés napján elfogták a rendőrök.
Két sofőr halt meg a Csávoly külterületén történt balesetben.
A ceglédi rendőrök azonosították és őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki. A debreceni rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak.
A debreceni körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki ellopta egy utas táskáját.
A belvárosi rendőrök elfogták azt a román férfit, aki ismeretlen társával rendőrnek adta ki magát és pénzt csalt ki külföldi turistáktól.
A rendőrök elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki kővel dobta meg az egyik gyorsvonatot Újszászon.