Vádemelési javaslat
Érsekvadkert belterületén dulakodott két férfi. A balassagyarmati nyomozók befejezték az eljárást.
Érsekvadkert belterületén dulakodott két férfi. A balassagyarmati nyomozók befejezték az eljárást.
A nagykátai rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 19 éves helyi férfival és 20 éves társával szemben, akik egy vonaton rabolták ki a 61 éves sértettet.
A magyar rendőrök az angol hatóságok által körözött autót foglaltak le.
Több kerékpárossal, motorossal találkozhatunk az utakon.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Makói Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer-kereskedelem miatt vádemelést javasolnak egy hódmezővásárhelyi férfival és társával szemben.
Vádemelést javasol a rendőrség a tolnai lopás elkövetője ellen.
A budapesti rendőrök vádemelési javaslattal zárták, annak a férfinak az ügyét, aki közel félmillió forintot és arany ékszereket csalt ki két idős asszonytól is.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy pakisztáni férfi Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Idén negyedik alkalommal vesz részt Szerbiában és Macedóniában magyar rendőr a fogadó országgal közös határrendészeti műveletekben.