Üvegajtón át
A salgótarjáni rendőrök elfogták a rablót.
A salgótarjáni rendőrök elfogták a rablót.
Nem vett észre egy elsőbbségadásra kötelező táblát egy személygépkocsi vezetője Békésen, ezért összeütközött egy másik autóval. A kis figyelmetlenségnek súlyos következménye lett, a balesetben nyolcan sérültek meg. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Egy belvárosi étterem mosogatóhelyiségében fogdosta 17 éves kolléganőjét egy afgán férfi. A lánynak sikerült elmenekülni, a gyanúsítottat a budapesti rendőrök őrizetbe vették.
A járművezető az útszakaszon megengedett legnagyobb 90 km/h helyett 183 km/h sebességgel közlekedett.
A sofőrökkel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a hajdúnánási járőrök.
A rendőrök összesen 39 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításában.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal az olasz állampolgárral szemben, aki 3 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy 47 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki más gépjárműre kiadott rendszámtáblával közlekedett.
Olasz hatóság rendelte el a jármű körözését.