„Biztonságban az ünnepekben” Veszprém megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A trükkös lopások és a zsebtolvajok okozta áldozattá válás megelőzése érdekében tartottak bűnmegelőzési előadást a veszprémi Vásárcsarnokban.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szervezésében a helyi piacon önkéntes nyugdíjas és diák amatőr színészek játszottak el különböző vagyon elleni bűncselekményeket a vásárlóknak, felhívva a figyelmet az értékek megóvásának fontosságára.

Figyelemfelkeltő módon mutatták be, hogy a „csak egy fél percre nem figyeltem” ideje alatt mindössze pár másodperc elég az áldozattá váláshoz. A bemutató célja, hogy az ünnepekre történő felkészülés biztonságban történjen, és minél kevesebben váljanak bűncselekmény áldozatává.

A piaci vásárlási szokásokra legjellemzőbb élethelyzeteket mutatták be, mint a bevásárlókosár tetején hagyott pénztárca, farzsebből kilógó értékek, illetve a pénzváltás ürügyén elkövetett csalások, lopások veszélyei, melyek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek lennének.

A rendezvény zárásaként minden megjelent egy bűnmegelőzési szakácskönyvet kapott ajándékba.

 

<< Vissza az előző oldalra