„Házhoz megyünk!” Bács-Kiskun megyében is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többek között Kecskeméten indította útjára a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a megelőző-vagyonvédelmi programot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hazánk vagyonbiztonságának növelése érdekében tájékoztató kampányt indított, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában, továbbá növelni hivatott az állampolgárok önvédelmi képességét.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a programot a megyében három helyszínen működteti; Kecskeméten kettő, valamint Kalocsán egy információs ponton várják a lakosságot a megelőző vagyonvédelemmel foglalkozó szakemberek. Az azonos helyen és időben működő információs pontokon a rendőrség, a vagyonvédelmi szakmai kamara, a polgárőrség, az AEGON Biztosító Zrt., a település rendészeti szervének képviselői várják az állampolgárokat, válaszolnak vagyonvédelemmel kapcsolatos kérdéseikre, megelőzési tanácsokat adnak, igény szerint helyszíni biztonságvédelmi felmérést is végeznek.

 

A programot Kecskemét központjában működő piaccsarnokban indította útjára 2015. november 20-án Szabó Vendel r. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese és Kerti István r. alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője. A közreműködő szervezetek képviseletében jelen volt a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakma Kamara, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, a Kecskeméti Polgárőr Közhasznú Egyesület elnöke, a Kecskeméti Városrendészet vezetője, az AEGON Biztosító Zrt. képviselője.

<< Vissza az előző oldalra