„Házhoz megyünk!” Debrecenben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében országos kampánysorozatot indított „Házhoz megyünk!” címmel, amely program Hajdú-Bihar megyében is elindult.

A kezdeményezés debreceni állomását dr. Uzonyi Attila r. ezredes a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője indította útjára 2015. november 23-án 14 órakor a Sas utcai Vagyonvédelmi és Információs Irodában a program támogatóival, Magyar Józseffel, az AEGON Általános Biztosító Zrt. regionális igazgatójával és Varju Miklóssal, a Hajdú-Bihar Megyei Vagyonvédelmi-és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökével.

A megnyitón jelen volt még Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője és Dolycsák Ferenc, a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért alelnöke.

A program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A rendőrök most Debrecenben, majd később Hajdúszoboszlón és Hajdúdorogon fognak információs pontokat felállítani. Egy-egy településen minden hónapban egy héten keresztül – munkanapokon – látják el tanácsokkal a szakemberek az érdeklődőket. Ezeken a helyszíneken előadások, filmek, tanácsadások segítik a témajártasság megszerzését, emellett az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket, azok működését.

A rendezvénysorozatot 2016. május végén egy országos vagyonvédelmi vetélkedő zárja, amelyen a csapatok településenként vagy városrészenként, az alábbi összetételben vehetnek részt: 1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő általános iskola felső tagozatos gyermek.

 

<< Vissza az előző oldalra