Aktuális

Házhoz ment a biztonság Kazincbarcikán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja a „Házhoz megyünk!” elnevezésű kampányát. Legútóbb Kazincbarcikán vendégeskedett a Házhoz megyünk program.

Bike Safe program a Sport Táborban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberei, és iskolaőrei 2021. július 15-én a helyi Sport Táborba látogattak el, ahol a gyerekek többek között megismerkedhettek a Bike Safe programmal is.

Szittyótéri bűnmegelőzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal a Szelidi Strandfürdőbe vezető térre költöztek néhány órára.

Továbbra is népszerű a BikeSafe Szegeden

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök a BikeSafe program keretében csaknem hetven kerékpárt vizsgáltak át kedden, majd vettek nyilvántartásba az év első ingyenes kerékpár-regisztrációja alkalmával.

Házhoz mentünk Dombóváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség bűnmegelőzési előadója várta a vagyonbiztonság iránt érdeklődőket.

10+1 jótanács

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fogadják meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

Minden, amit tudnod kell az internetbiztonságról!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója egy programozó táborban tartott prevenciós foglalkozást fiataloknak.

Házhoz mentek a barcsi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csokonyavisontai strandfürdőben várták az érdeklődőket.

Hetvenkedő Hatvanasok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai várják az érdeklődők jelentkezését!