A helyszín közelében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti járőrök a helyszín közelében igazoltatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalt.

Bejelentések érkeztek 2016. április 8-án 3 óra 13 perckor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint ismeretlen személy Kecskeméten, az Aradi Vértanúk terén parkoló egyik személygépkocsi jobb első ablakát betörte, majd a gépkocsiban kutatást végzett, de abból semmit sem tulajdonított el. Továbbá ismeretlen személy egy közelben álló kistehergépkocsi ablakát törte be, de onnan sem tudott semmit sem ellopni.


A helyszínre érkező járőrök az adatgyűjtés során igazoltattak egy - a bejelentő által leírt személyleírással megegyező - 17 éves fiút. A ruházatátvizsgáláskor a fiatalnál egy kalapácsot, egy zsebkést, valamint egy lámpát találtak. A fiút előállították a rendőrkapitányságra.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 17 éves kecskeméti fiatal ellen.

 

<< Vissza az előző oldalra