Apák és fiaik nyulat és baromfit loptak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kiérkezésekor már a lábasban fortyogott a lopott tyúkok húsa.

A Taszári Őrszoba egyenruhásainak segítségét kérte egy kaposkeresztúri lakos, akitől ismeretlen tettesek 2014. április 14-én virradóra a baromfiólból és nyúlólból eltulajdonítottak 10 darab baromfit és 5 darab nyulat.

A rendőrökkel a helyszínre érkezett - Sapi - a nyomkövető kutya is, aki elvezette őket egy lakóházhoz, ahol a hűtőládában, valamint a tűzhelyen edényekben megtalálták a baromfihúst. Két nyúl a konyhából még élve került elő.

Az egyenruhások négy férfit fogtak el és állítottak elő a Taszári Őrszobára, akik gyanúsíthatóak voltak a bűncselekmény elkövetésével. A 45 éves H. Istvánt és a 28 éves H. Istvánt, valamint a 40 éves P. Györgyöt és 18 éves P. Rafaelt – szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A rendőrök a két élő nyulat az eljárás keretében visszaadták gazdájának.

 

 

<< Vissza az előző oldalra