Elfogták az ivádi emberölés feltételezett elkövetőjét

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgatják ki a férfit.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, miután egy 18 éves lány holttestét találták meg Ivád külterületén 2015. március 6-án 8 óra 30 perckor, akiknek halálát idegenkezűség okozta.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az összehangolt, közös munka eredményeként 2015. április 2-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt Nagybátony közelében, amint a 21-es számú főúton egy gépjárművel közlekedett.

A rendőrök a 38 éves salgótarjáni férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatása megkezdődött.

<< Vissza az előző oldalra