Elfogták „Zsuzsát”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem valódi nevén mutatkozott be és lopta meg alkalmi ismerősét egy budapesti nő.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Lászlóné 70 éves budapesti lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő 2016. szeptember 21-én 12 óra körül elutazott a sértett tassi otthonához, akivel egy újság társkereső rovatán keresztül ismerkedett meg és „Zsuzsa” néven mutatkozott be neki. Amíg a házigazda a fürdőszobában tartózkodott, a nő elment a lakásból és magával vitte a férfi mobiltelefonját, bankkártyáját, lakáskulcsát, arany ékszereit, valamint több mint 50.000 forint készpénzt. A lopás után a feltételezett elkövető a lakóház kiskapuját bezárta maga után, hogy a sértett ne tudja követni.

 

A nő elfogása érdekében a rendőrök felhívást tettek közzé, amelynek köszönhetően beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható idős nőt. A kunszentmiklósi nyomozók 2016. október 14-én budapesti otthonában elfogták, majd - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra