Halak és fegyverek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Badacsonyi orvhalászok a rendőrök hálójában.

A vízirendőrök a halőrökkel együttműködve 2014. november 24-én 16 óra 30 perckor egy badacsonyi kikötőben két badacsonytomaji lakost fogtak el. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak a Badacsony előtti vízterületen egy vitorlás kishajóból tiltott módszerrel, sorhoroggal halásztak, amikor tetten érték őket.

 

Az egyenruhások a hajó és a férfiak felszerelésének átvizsgálása során dobóhálót, sorhorgot, 17 süllőt, 1 kősüllőt és 1 angolnát találtak. A 54 éves V. Istvánnál tartott házkutatás alkalmával a nyomozók egy forgótáras pisztolyt, puskát, valamint lőszereket foglaltak le, melyekre a férfi nem rendelkezett engedéllyel. Mindkettőjüket a Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrőrsre állították elő. Az 51 éves Sz. Jánost orvhalászat vétség, míg V. Istvánt orvhalászat vétség, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra