Kastélyból akartak lopni

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök elfogták a két elkövetőt.

A faddi mezőőr tett bejelentést a rendőrségre, mert 2016. december 1-én 10 órakor tetten ért két személyt, amint a Tolna és Fadd-Dombori között található Gutai kastélyba behatoltak és az egyik helyiségben felszedték és megkísérelték eltulajdonítani a parkettát. A mezőőr az elkövetőket az egyenruhások kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta.

A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, majd a két tolnai férfit előállították. A 37 éves elkövetőt, valamint 22 éves társát gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A két férfi a bűncselekményt beismerte, szabadlábon védekezhetnek.

Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

<< Vissza az előző oldalra