Kisfiával árulta a kábítószert

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A család pestújhelyi lakcímén házkutatást tartottak a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint kiskorú veszélyeztetése elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást S. Andrásné 45 éves budapesti lakos ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága, valamint a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2015. május 7-én egy Budapest XV., Apolló utcai családi házban elfogták a 45 éves nőt, aki a gyanú szerint kiskorú gyermekével együtt 2014 nyarától rendszeresen árult kábítószert.

A családi házban tartott házkutatás során összesen 68,4 gramm zöld színű növényi anyagot, valamint 61,7 gramm sárga, illetve fehér színű port találtak és foglaltak le a rendőrök.

A helyszínen elfogott S. Andrásnét a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

A nővel szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. május 10-én elrendelt.

 

<< Vissza az előző oldalra