Közel 100 bűncselekmény miatt ülhet a vádlottak padjára

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

92 bűncselekmény elkövetése miatt javasol vádemelést a rendőrség egy szegedi fiatalkorú ellen.

A nyomozás adatai szerint egy 16 éves fiatalember megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013 októbere és decembere között 92 bűncselekményt követett el Szegeden. A fiatalkorú fiú városszerte több tucatnyi személygépkocsit tört fel, lopott el belőlük értékeket. A rongálás is motiválta, ugyanis több kocsi rendszámtábláját lefeszítette. Próbálkozott az autók beindításával, néhányat el is vitt. Az egyik ilyen kocsival 2013. november 14-én 1 óra 25 perc körüli időben a szegedi Gutenberg utcában egy parkoló autónak ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül tovább hajtott. A szegedi járőrök gyorsan elfogták, ekkor derült ki, hogy a járművet bódult állapotban vezette.

2013. december 24-én szenteste közel 20 autót tört fel a szegedi Hont Ferenc utcában és annak környékén. Közülük kettőt felgyújtott. A helyszínre irányított járőrök elől menekülni próbált, közben a kabátjából egy autósrádiót kiejtett. A rendőrök elfogták és előállították.

A nyomozás megállapította, hogy néhány bűncselekményben társa is volt, egy szintén fiatalkorú fiú.

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben folytatott nyomozást befejezte. A rendőrség többek között lopás bűntette, jármű önkényes elvétele bűntette, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, járművezetés bódult állapotban vétsége és közveszély okozása bűntette miatt javasol vádemelést az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra