Lapáttal kelt testvére védelmére

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nővel és egy férfival szemben intézkedtek az Újfehértói Rendőrőrs járőrei.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Újfehértói Rendőrőrse garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást M. Tamásné 50 éves újfehértói lakos ellen, garázdaság vétség és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Tibor 33 éves máriapócsi lakos ellen, valamint testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Tímea 30 éves újfehértói lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. január 4-én élettársa szüleinek újfehértói házánál megjelent, ahonnan párját erőszakkal próbálta meg hazavinni. Mivel a sértett kiabálását a házban tartózkodó testvére észrevette, azonnal kiszaladt az udvarra, és egy lapáttal H. Tibort bántalmazni kezdte, majd az előttük parkoló gépjármű ablaküvegét is betörte. Ekkor ért oda a sértett édesanyja is, aki a történteket észlelve kikapta M. Tímea kezéből a szerszámot, és ő is ütni kezdte a kocsit. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre siettek, ahol a két nőt elfogták, a rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfit a mentőszolgálat munkatársai további orvosi ellátása érdekében a helyszínről kórházba szállították.

<< Vissza az előző oldalra