Lezárt ügy: életveszélyes sérülést okozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a petőfibányai férfi ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást T. János petőfibányai lakos ellen.

A 41 éves férfi 2016. január 10-én 20 óra körül Petőfibányán, az Akácfa úton szóváltás után egy késsel megszúrta élettársát, aki ennek következtében életveszélyesen megsérült.

A férfi kihallgatása során részben elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben a büntetőeljárást befejezték és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra