Lezárt ügy: Elfogták a betörőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy polgári lakóházba.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 26 éves gyanúsítottal szemben.

Egy nő tett feljelentést a rendőrségen 2017. május 13-án arról, hogy polgári ingatlanjába betörtek és műszaki cikkeket, fémhulladékokat, étkészletet, valamint tisztálkodási szereket loptak el. A rendőrök a helyszínen adtagyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a helyi lakost az otthonában elfogták, majd a Polgári Rendőrőrsre előállították. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást 2017. május 18-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra