Lezárt ügy: Lőfegyvereket, lőszereket rejtegetett otthonában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Százszámra voltak lőszerek a józsai családi házban, ahol a debreceni nyomozók házkutatást tartottak. A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatott nyomozást B. Lászlóval szemben.  

A nyomozás adatai szerint 2016. június 3-án állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy férfi Debrecen-Józsán, a családi házában engedély nélkül lőfegyvereket és lőszereket tart. A rendőrkapitányság munkatársai a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásaival közösen ellenőrizték az információt és megjelentek a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi lakásában, ahol házkutatást tartottak. A rendőrök B. László hálószobájában négy maroklőfegyvert találtak. A nyomozók átvizsgálták a pincét és a garázst is, ahol egy működésképtelen, de nem hatástalanított antik karabélyt, két légfegyvert, egy házilag készített hangtompítót és egy 0,22-es kaliberű puskát, valamint egy hűtőszekrényben több száz lőszert is találtak. A nyomozók összesen 853 darab 0,22-es kaliberű lőszert, valamint 1746 darab különféle méretű lőszert, továbbá a fegyvereket lefoglalták. A rendőrök B. Lászlót elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben kirendelt igazságügyi fegyverszakértő megállapította, hogy a lefoglalt fegyverek mindegyike lőfegyvernek minősül, amelyek tartásához a férfi a szükséges engedéllyel nem rendelkezett.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást 2016. szeptember 14-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra