Marihuánát termesztett a kertjében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budatétényi családi ház kertjében több mint 1000 tő marihuánát találtak a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. László 36 éves budapesti lakos ellen.

A férfi a Budapest XXII., Csúcs utcai családi házának udvarán egy gödörben mintegy 1066 tő, 40-50 centiméter magas növényt nevelgetett, amit egy zöld színű hálóval próbált elrejteni az illetéktelen szemek elől. A rendőrök 2015. július 2-án délben az ingatlanban házkutatást tartottak, amely alkalmával a pincében feltehetően kábítószer-előállítás céljából kialakított labort is találtak. Az igazságügyi szakértő előzetes szakvéleménye alapján a lefoglalt eszközök és alapanyagok hasisgyanta, hasisolaj és amfetamin készítésére alkalmasak. Ezen felül a nyomozók kábítószer-kereskedelemhez használatos eszközöket és arra utaló feljegyzéseket is lefoglaltak a helyszíni szemle során.

A helyszínen elfogott Sz. Lászlót a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra