Meglopta vevőjét a kábítószer-kereskedő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 30 éves és egy 22 éves férfi ellen indított büntetőeljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság.

A rendőrség ügyeletére 2017. május 17-én 14 órakor tett bejelentést a 30 éves M. Zoltán, miszerint az egyik salgótarjáni élelmiszerbolt parkolójában ismeretlen elkövető ellopta készpénzét. A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés eredményeképp megállapították, hogy M. Zoltán a bejelentést megelőzően röviddel, az egyik salgótarjáni élelmiszerbolt parkolójában kábítószergyanús anyagot vásárolt a 22 éves K. Dávidtól, aki ezt követően kikapta kezéből készpénzét és azzal elfutott.

A nyomozók a két férfi lakóhelyét, és M. Zoltán személygépkocsiját átkutatták, melynek során a gépjárműben különböző állagú és színű kábítószergyanús anyagokat találtak meg és foglaltak le, melyeken elvégzett gyorsteszt kábítószerre pozitív jelzést adott.

A rendőrök M. Zoltánt és K. Dávidot elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. K. Dávid ellen kábítószer-kereskedelem bűntett és lopás vétség, míg M. Zoltán ellen kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság. A 22 éves férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.

 

<< Vissza az előző oldalra