Mozgáskorlátozott parkolási igazolványokra szakosodott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki több mint egy hónap alatt hét autóból öt mozgáskorlátozott igazolványt és két GPS-t lopott el Terézvárosban.

A nyomozás adatai szerint az 50 éves budapesti G. Tamás 2017. május 15-e és június 25-e között Terézvárosban hét parkoló autó ablakát törte be, majd azokból öt mozgáskorlátozott parkolási igazolványt, valamint két GPS-t lopott el.

A rendőrök a bevezetett nyomozási cselekmények és a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították az elkövetőt, majd 2017. június 27-én 20 órakor Budapest VI. kerületében a Könyves Kálmán körúton elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói G. Tamást lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte. A rendőrök előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra