Orvvadászat Nagyszékelyben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 49 éves pári férfi lelőtt egy dámszarvas tehenet.

A Simontornyai Rendőrőrs egyenruhásai Pincehelyen, 2015. október 14-én 22 óra 50 perc körüli időben a nagyszékelyi elágazónál intézkedés alá vonták egy gyanús személygépkocsi utasait. A körzeti megbízottak a jármű átvizsgálása során, a csomagtartóban egy 40 kg-os dámszarvas tehén tetemet, az autó hátsó ülésén egy engedély nélkül tartott vadászpuskát, valamint lőszereket találtak. A rendőrök kérdésére a jármű vezetője elismerte, hogy a vadat a közelben lőtte, majd megkísérelték eltulajdonítani. A 49 éves férfit, valamint a jármű utasát, egy 24 éves férfit a Tamási Rendőrkapitányságra előállították.

A két pári férfit gyanúsítottként hallgatták ki orvvadászat bűntett, lopás vétség, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték. A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a 49 éves férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek az előzetes letartóztatás indítványozására. A 24 éves férfi szabadlábon védekezhet. A nyomozók a dámszarvas tetemet, a személygépkocsit, a fegyvert, valamint a lőszereket lefoglalták.

Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság folytatja le.

<< Vissza az előző oldalra