Pénzt és sört követeltek áldozatuktól

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elfogta a fiatalkorú gyanúsítottakat, akik a megalapozott gyanú szerint Kisvárdán egy 53 éves férfit raboltak ki.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 14 éves és három 15 éves helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a fiatalok 2014. január 31-én délelőtt a kisvárdai vasútállomás épülete mellett megszólítottak egy padon ülő férfit, akitől pénzt és sört követeltek. Miután a sértett kérésüknek nem tett eleget, a fiúk áldozatukat a padról a földre rántották, majd a táskájában lévő sörrel és pálinkával együtt a helyszínről elmenekültek. A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

Az ügyben a további eljárást a fiatalkorúakat őrizetbe vétele mellett a Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja, egyben kezdeményezik a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.  

<< Vissza az előző oldalra