Súlyos testi sértés Ferencvárosban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi egy IX. kerületi kereszteződésben minden előzmény nélkül megütötte a sértettet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást P. Marcell 26 éves boldvai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. július 20-án 1 óra 30 perckor a Budapest IX., Balázs Béla utca és Sobieski János utca kereszteződésében előzmények nélkül egy alkalommal megütötte a sértettet, aki az orvosszakértői vélemény szerint 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

P. Marcellt a nyomozók rövid időn belül beazonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene. A gyanúsítottat egy nappal később, 2015. július 21-én 10 óra 25 perckor a Budapest VIII., Tolnai Lajos utcában elfogták és előállították a rendőrök a kerületi rendőrkapitányságra.

A férfi gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

<< Vissza az előző oldalra