Meghamisította az igazgatói leveleket
A kiskőrösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A kiskőrösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 21 éves és egy 19 éves helyi nőt hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói nyomozók.
A BRFK Bűnügyi Főosztály nyomozói négy óra leforgása alatt fogtak el két férfit, az egyiket szexuális erőszak bűntett miatt, míg a másikat költségvetési csalás bűntett miatt keresték a társszervek.
Befejezték a nagyrévi betörések ügyének vizsgálatát.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a három férfinak az ügyében, akik egy mohácsi vágóhídon tartottak állatviadalt.
A győri rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetőit.
A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták a tiszabői lopás gyanúsítottját.
A hajdúhadházi nyomozók két lopott kerékpárt is visszaadtak a tulajdonosaiknak.
A párost három rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a Tatabányai Rendőrkapitányság.
A ferencvárosi járőrök elfogták azt a férfit, aki a Gubacsi út környékén négy gépkocsit próbált meg ellopni.