Bűnügyek

Három dohányboltból és egy üzletből lopott

A hegyvidéki nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki kilenc nap alatt közel félmillió forint készpénzt lopott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Baseballütővel rendezte a vitát

Az Egri Rendőrkapitányságon indult ügy vizsgálata lezárult.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öltözőből lopott

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy öltözőből lopott pénzt Mezőtúron.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vitte a pénzt és a bankkártyát

A szegedi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli fiatal lánnyal szemben, aki pénzt, bankkártyát és iratokat tulajdonított el egy talált pénztárcából. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismerősét akarta kirabolni

Bántalmazta a sértettet és a pénzét is el akarta venni egy tatabányai férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ültetvény a lakásban

A budapesti nyomozók egy kábítószert termesztő párost fogtak el, akiknek újbudai lakásán 216 tő cannabist és több mint 9 millió forintot találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták az emberölés gyanúsítottját

A cseh hatóságok Prágában fogták el D. Csabát, aki a gyanú szerint Rákospalotán is megölt egy férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Árokba kényszerítette a szemből érkezőt

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 39 éves nővel szemben folytattak segítségnyújtás elmulasztása miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki az elhunyt lányát

A somogyi rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt nyomoznak az ügyben egy öreglaki nő ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság