Súlyos sérülést okozott a figyelmetlen parkolás
A Monori Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Monori Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Dorogi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a bíróság elrendelte a 42 éves gyanúsított letartóztatását.
Egy 28 éves férfi féltékenységből rontott neki ismerőse autójának. A balmazújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 29 éves nő ellen folyamatban lévő eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a rétsági nyomozók.
A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek adatai szerint két orgazda legalább hét lopott autót bontott szét egy pilisvörösvári garázsban.
A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki a Hármashatár-hegyen támadt rá egy sportolóra.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A marcali rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a mesztegnyői férfit.
A balassagyarmati rendőrök elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves férfit.
A hegyvidéki nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki kilenc nap alatt közel félmillió forint készpénzt lopott.