Közösen loptak, majd lebuktak
A tettesek a munkaadójuk telephelyéről különböző tárgyakat vittek el. A komáromi rendőrök hat embert hallgattak ki gyanúsítottként.
A tettesek a munkaadójuk telephelyéről különböző tárgyakat vittek el. A komáromi rendőrök hat embert hallgattak ki gyanúsítottként.
A szegedi nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki dulakodás közben egy késsel megszúrta vitapartnerét.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki egy vonaton alvó nő táskájából kilopta a pénztárcát.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 29 éves helyi férfit.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A budapesti nő régiségvásárlás ürügyén károsította meg a 78 éves székesfehérvári sértettet.
Egy román férfi bejelentette, hogy kirabolták, a nyomozókat azonban nem tudta átverni. Többszöri kérdésre beismerte, hogy nem mondott igazat.
Vásárlásai buktatták le azt a férfit, aki az egyik Tolna vármegyében közlekedő buszon talált egy pénztárcát, s ha már megtalálta, pár alkalommal fizetett is a benne levő bankkártyával.
Saját anyját fenyegette és károsította meg a férfi, aki új pszichoaktív anyagot vásárolt a rabolt pénzből.
A szekszárdi rendőrök eredeti állapotában foglalták le az áruházból ellopott kávégépet.