Idősek pénzére utaztak
A Békés megyei rendőrök Budapesten elfogtak két nőt és egy férfit, akik a gyanú szerint idős nőket fosztottak ki, elvették a megtakarított pénzüket.
A Békés megyei rendőrök Budapesten elfogtak két nőt és egy férfit, akik a gyanú szerint idős nőket fosztottak ki, elvették a megtakarított pénzüket.
A rendőrök perceken belül elfogták.
A veszprémi rendőrök a bejelentést követő két órán belül elfogták a tolvajokat.
A budaörsi nyomozók egy biatorbágyi férfi ellen indítottak eljárást kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság csalás vétség miatt indított nyomozást.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket két járművezetővel szemben folytatott.
A bíróság elrendelte annak a 17 éves fiatalnak a letartóztatását, aki az M1-es autópálya egyik parkolójában, egy jármű ablakát betörte és abból táskát lopott.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és tiszarádi otthonában elfogták a feltételezett tettest.
A tettes egy lezárt kerékpárt lopott el Komáromban. A nyomozók kihallgatták a 28 éves férfit, akitől a zsákmányt is lefoglalták.
A zalaegerszegi rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.