Emberölés Szamosújlakon
A 40 éves férfi megölte élettársát, majd magával is végzett.
A 40 éves férfi megölte élettársát, majd magával is végzett.
Kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt nyomoztak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai.
Vesztegetés miatt kell felelniük. Ők is a cipős ügyben érintettek.
Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az élettársak halálának körülményeit.
A veszprémi rendőrök egy hónap alatt kétszer vontak felelősségre egy 29 éves férfit.
Az egri rendőrök 10 percen belül lekapcsolták az autótolvajt.
Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
Hamar beazonosították az elkövetőt, és két hónap elteltével a nyomozást is lezárták a jánoshalmi rendőrök.