A rendőrség nem hazudik

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség álláspontja szerint hat emberjogi szervezet egy nem létező árnyékra vetődött.

A rendőrség a Konyár településen 2013. szeptember 5-én történtekkel kapcsolatban hat emberjogi szervezet 2013. szeptember 11-én közzétett közleményére reagálva leszögezi: a rendőrség a tényállást már 2013. szeptember 5-én megnyugtatóan tisztázta. A konyári általános iskola előtti autóbusz megállóban a Románia - Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzésre Bukarestbe tartó autóbusz utasai sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem követtek el. A rendőri intézkedést a tanintézet igazgatója kezdeményezte, aki annak befejeződésekor közölte az intézkedő járőrökkel, hogy az autóbusz utasai nem tanúsítottak az iskola irányába jogsértést vagy sértő magatartást. Erről a tanintézet vezetője és a település polgármestere több médiumban is nyilatkozott.

A rendőrség jogszerűen járt el, a bejelentés tárgyi súlyától függetlenül arra azonnal reagált, és megtette azokat az intézkedéseket, amelyet számára a jogállami keretek lehetővé tesznek.

A rendőrség – az emberjogi szervezetek álláspontjával szemben – nem tartja feladatának, hogy a hallomásokra, másod- és harmadkézből származó értesülésekre alapított, kifejezetten hangulatkeltő közleményekre, tudósításokra a fentieket meghaladóan reagáljon. Ugyanakkor – őszinte sajnálattal – észlelte, hogy a tényleges történések eltorzításában érdekeltek mindent elkövetnek a rendőrség iránti közbizalom csorbítására, ezért a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket nyilvánosságra hozza.

(A nyilvánosságra hozatal megköveteli – és ezzel az emberjogi szervezetek is nyilvánvalóan tisztában vannak –, hogy a közzétett felvétel megfeleljen a személyiségi és az információs önrendelkezési jogra vonatkozó jogszabályoknak, a felvétel „átírása” és „kitakarása” időt vesz igénybe. Amint ezt a technikai műveletet az informatikusok végrehajtották, a rendőrség – várhatóan 2013. szeptember 16-án – teljes terjedelmében közzéteszi a felvételt.)

<< Vissza az előző oldalra