Öltözőből lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasoltak a nagykanizsai rendőrök egy 16 éves helyi lány ellen.

A gyanú szerint a kamaszlány 2017. március 18-án és 22-én Nagykanizsán, egy sportrendezvény ideje alatt bement a nyitott öltözőhelyiségbe és készpénzt, kabátot, mobiltelefont, valamint napszemüveget lopott el. A rendőrök a második alkalommal azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható lányt, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 16 éves helyi kamaszlány ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra