„Védelem Napja” Veszprémben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több száz fiatal vett részt a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közös rendezvényén, ahol a rendészeti szervek munkájával ismerkedhettek meg.

A Pannon Egyetem adott otthont a 2017. május 18-án megrendezett „Védelem Napja„ elnevezésű eseménynek, ahol az általános és középiskolás diákokat színes programokkal várták a rendőrség munkatársai. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Zenekara térzenével fogadta a látogatókat.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy fegyveres személy elfogását mutatták be a tanulóknak, amivel betekintést nyerhettek a rendőrség munkájába.

A délelőtt folyamán még katonai, kutyás, és egy közlekedési balesetet szenvedett autókból mentési, tűzoltási bemutatót is láthattak az érdeklődők, valamint kipróbálhatták a biztonságiöv-szimulátort és a rendőrmotorra is felülhettek.

A Veszprémi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai a középiskolás diákoknak felvilágosítást adtak a határvadász-képzésről, és a felvételi eljárás menetéről.

A délelőtt folyamán a Veszprém megyei bűnmegelőzési előadók kvízjátékokon keresztül közvetítettek prevenciós tanácsokat a fiataloknak ahhoz, hogy ne váljanak jogsértések áldozatává. A feladványok helyes megfejtői apró ajándékokat kaptak.  

 

<< Vissza az előző oldalra