Zala megyei balesetek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24  órában három súlyos sérüléssel, egy könnyű sérüléssel és hat anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy zákányi nő Nagykanizsán a Vár úton közlekedett 2017. május 3-án 5 óra 25 perckor egy Suzuki típusú személyautóval, amikor balra kanyarodás közben eddig még tisztázatlan körülmények között elütött egy kerékpárral közlekedő nőt, aki elesett. A balesetben a biciklis nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Egy férfi 12 óra 10 perckor a 76-os főúton közlekedett Körmend irányából Hagyárosbörönd felé egy Renault típusú személygépkocsival, amikor az egyik kanyarban a nedves úttesten megcsúszott, nekiütközött a szalagkorlátnak, majd egy füves területen állt meg. A baleset során a járművezető és négy utasa könnyű sérülést szenvedett.

Nagykanizsán, egy férfi 14 óra 45 perckor a Dózsa György úton közlekedett Skoda típusú személyautójával és a hozzákapcsolt pótkocsival, amikor a gyalogátkelőhelyhez érve eddig még tisztázatlan körülmények között elütött egy nagykanizsai férfit. A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.  

Egy férfi 15 óra 20 perckor közlekedett Peugeot típusú autójával és a hozzákapcsolt pótkocsival Szilvágy irányából Becsvölgye felé, amikor ismeretlen körülmények miatt letért az útról és a vízelvezető árokba csapódott. A balesetben egy személy súlyos sérülést szenvedett.

<< Vissza az előző oldalra