Három órán belül megtalálták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Jászapáti és Jászdózsa között, a földön fekve találták meg az elektromos kerekesszékkel közlekedő idős férfit.

Egy Jászapátin élő, idős asszony kért segítséget a rendőrségtől 2017. május 2-án délelőtt, mert elektromos kerekes székkel közlekedő férje 2017. május 1-jén 16 óra körül elment otthonról és azóta nem tért vissza. A Jászapáti Rendőrőrs rendőrei, valamint a helyi közterület-felügyelő és a helyi polgárőrök - több csoportban - azonnal az eltűnt férfi keresésére indultak. A rendőrök az adatgyűjtés során találtak egy férfit, aki reggel vonattal érkezett Jászapátira és a vasúti sínek mellett haladó földúton látott egy elektromos háromkerekűt, valamint egy idős férfit. A rendőrök a helyi polgármesteri hivatal terepjárójával azonnal a megadott helyszínre siettek. Jászapáti és Jászdózsa között megtalálták a sár fogságába ragadt járművet, azonban a férfit tovább kellett keresniük. Végül pár kilométerre az elektromos kiskocsitól, a földút mellett, a fűben fekve találták meg a 95 éves férfit. Azonnal orvoshoz vitték, majd egészségügyi vizsgálatát és ellátását követően otthonába szállították és átadták aggódó feleségének. 

 

<< Vissza az előző oldalra