Meztelen fogság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Elrabolták és három napig mezítelenül fogva tartották a gyanú szerint egy cég ügyvezetőjét. A nyomozás adatai szerint a férfitól elszámolási nézetkülönbözőség miatt 17 millió forintot követeltek. A zsaruk nyolc gyanúsítottat fogtak el.

Idegenrendészeti akcióban ellenőriztek egy budapesti szállodát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) zsarui január 12-én. Az egyik szobában három fővárosi férfit találtak, akik egy negyediket őriztek – ruháitól megfosztva. A mezítelen férfi az egyik nyomozót félrehívta, és elmondta, három férfi erőszakkal hurcolta el Vásárosnaményból, és átadták három másiknak, akik fogva tartották. A rendőrök a hotelben elfogták P. Attilát (23), F. Lászlót (25) és K. Zoltánt (45), akik állították, egy megbízás alapján vigyázniuk kellett a negyedik személyre, nem tudják, miért.

– A sértett, a 44 éves sátoraljaújhelyi férfi még aznap részletesebben beszámolt az NNI-s kollégáknak a történtekről – tájékoztatott Koncz Béla százados, az ügyben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főnyomozója. – Elmondta: egy rendezvény lebonyolításának ürügyével csalták el Vásárosnamény egyik áruházának parkolójába január 9-én kora délután. Ott egy mellé kanyarodó autóból kiszállt egy számára ismeretlen fiatalember, térden rúgta, és bekényszerítette egy VW Jettába, amelyben a rugdosódón kívül a sofőr és egy másik férfi tartózkodott. Elvették a mobiltelefonját, majd a fővárosi szállodába vitték, ahol átadták őrzőinek. A nyomozás során azonosítottuk a sértett által megjelölt autót. A járműről kiderült: a budapesti P. Attila (33) tulajdona, ő vezette a kérdéses időpontban Vásárosnamény és Budapest között.

 

Koncz Béla százados

A zsaruk felderítették az elfogott férfiak teljes kapcsolati hálóját, azonosították az emberrablás további gyanúsítottait is.

– Nyomozásunk adatai szerint a szállodában elfogott mindhárom férfi egyazon személyhez köthető fővárosi cégeknek dolgozott korábban biztonsági őrként – folytatta a százados. – Az is kiderült, hogy az őket a sátoraljaújhelyi ügyvezető őrzésére felkérő férfi, a budapesti K. Vilmos (27) kapcsolatban áll a biztonsági cégek tulajdonosával, az őrök korábbi munkaadójával, a fővárosi V. Péterrel (45), aki a gyanú szerint korábbi munkavállalói közül válogatta ki a későbbi bűncselekmény végrehajtóit. Ezután körvonalazódni kezdett a háttérben munkálkodó további lehetséges elkövetők kiléte is, így jutottunk el a feltételezett megbízóig, a budapesti B. Róbertig (42), aki elszámolási vitában állt a sértettel, ezért információink szerint 17 millió forintot akart kicsikarni a fogvatartottól.

Már csak két szereplő azonosítása maradt hátra. A széles körű információkutatás során a nyomozók megtalálták azt a férfit, aki a sértettet január 9-én a gyanú szerint bekényszerítette P. Attila kocsijába. A leányfalui K. Krisztiánt (21) az elrabolt ügyvezető fényképről felismerte. Az autóban ülő harmadik férfi után jelenleg is folyik a nyomozás.

– Amikor a láncszemek a helyükre kerültek, nagyszabású akciót szerveztünk, amelyben tucatnyi kollégám, jó néhány NNI-s nyomozó, valamint a megyei rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály bevetési csoportjának bevonásával csaptunk le január 21-én két hullámban a még szabadon mozgó öt gyanúsítottra. V. Pétert és K. Vilmost hajnalban budapesti, K. Krisztiánt leányfalui lakcímén fogtuk el, amíg az NNI munkatársai figyelemmel kísérték P. Attila és B. Róbert mozgását a fővárosban. Amikor B. Róbert elhagyta otthonát, rajtaütöttek a kollégák. Szintén az NNI nyomozói fogták el P. Attilát a fővárosban, XV. kerületi lakóhelye közelében néhány órával később – összegezte Koncz Béla.

A gyanúsítottakat a zsaruk előállították a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol őrizetbe vették őket emberrablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság január 23-án elrendelte előzetes letartóztatásukat. A bíróság már január 14-én elrendelte a korábban elfogott P. Attila, F. László és K. Zoltán előzetes letartóztatását személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

M. KOVÁCS

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ, ERDEI MIHÁLY

<< Vissza az előző oldalra