Felismeri a kerékpárját?
A soproni rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A soproni rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési javaslattal egy 42 betörésből álló sorozat nyomozását a Pest vármegyei kollégák. Az akkori banda letartóztatott, vagy más ügyek miatt szabadságvesztését töltő tagjai lecserélődtek, ám az eredeti profilt meghagyták. A cserecsapat tagjait is elfogtuk.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda és a Magyar Rendőrség szoros együttműködésben küzd tovább a szervezett bűnözés terjedésének visszaszorítására. A fő feladatokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) látja el.
Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.
Kicsik sürgölődnek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Fehér Holló utcai bázisán. Közlekedésbiztonsági megmérettetésre készülődnek. Magukban átpörgetik a KRESZ legfontosabb szabályait, aztán megnézik az új KRESZ-pályát, amelyen végig kell majd kerékpározniuk. Ez lesz itt az első hivatalos verseny.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A 66 éves nőt a rendőrök nagy erőkkel keresik.