Török Twinning projekt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:

A „Török Csendőrség intézményi képességének megerősítése a csapatszolgálat és tömegkezelés területén” elnevezésű (TR 13 IB JH 02) twinning (ikerintézményi) projekt végrehajtására az Országos Rendőr-főkapitányság pályázati javaslatot nyújtott be.

Projekt azonosító: TR 13 IB JH 02

Projekt címe: Török Csendőrség intézményi képességének megerősítése a csapatszolgálat és tömegkezelés területén

Pályázó szervezet: Országos Rendőr-főkapitányság

Támogatás összege: 1 324 000 euró

Projekt státusza: elbírálás alatt

 

Projekt rövid leírása:

A pályázati javaslatot benyújtott tagállamok részére a kedvezményezett fél (Törökország) meghallgatást szervezett, melynek alapján döntenek a projektet megvalósító országról.

A magyar fél szóbeli meghallgatására 2015. október 6-án került sor Ankarában az Európai Uniós Ügyek Minisztériumában, ahol a magyar prezentációt az ankarai magyar nagykövet nyitotta meg. A magyar félnek fél óra állt rendelkezésre az előadás megtartására, amelyet a kijelölt hosszú távú szakértő Pallagi Imre r. ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Közrendvédelmi Főosztály vezetője adott elő. Ezt követően a török fél tette fel a kérdéseit a magyar delegáció részére a meghatározott 30 perces időkeretben.

Az 1 324 000 euró költségvetésű projekt célja a török csendőrök felkészítése annak érdekében, hogy a közrendvédelmi feladataik, illetve tömegkezelési műveleteik során elkerülhető legyen a kényszerítő eszközök túlzott és aránytalan alkalmazása, valamint az emberi jogok ebből eredő megsértése. A projekt célja továbbá az is, hogy a török csendőrök kiképzést kapjanak a modern tömegkezelési alapelvekből, az Európai Unióban elfogadottan alkalmazott taktikai eljárásokból és más, tömegkezeléssel kapcsolatos tevékenységből.

A fenti célokat a török fél képzések, szemináriumok, szakértői találkozók, továbbá az uniós tagországok társszerveihez történő tanulmányutak révén kívánja megvalósítani.

A kijelölt projektvezető Less Ferenc r. alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-Képző és Állatfelügyeleti Központ vezetője.

A projekt végrehajtására rövid távú szakértőket a Készenléti Rendőrség, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Igazságügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium is biztosít. 

A nyertes pályázó szervezetről a döntés december közepén várható. Magyarországon kívül Olaszország adott be pályázati javaslatot.

<< Vissza az előző oldalra