10 jó tanács

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetek megelőzése érdekében fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásait!

Az őszi időjárással együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási és a látási viszonyok. Ezek a változások jelentik az őszi közlekedés speciális veszélyeit, melyekkel a biztonságunk, valamint testi épségünk és egészségünk megőrzése érdekében minden közlekedőnek tisztában kell lennie.

Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltotta ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

A balesetek elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsokat!

1.   Az útkereszteződéseket biztonságos sebességgel kell megközelíteni! Úgy kell megválasztani a jármű sebességét, hogy a járművezető eleget tehessen elsőbbségadási kötelezettségének! Ha elsőbbségük van, akkor is győződjenek meg arról, hogy azt megadják! 

2.    Egy-egy település útkereszteződésében ne rutinból, hanem mindig körültekintően és figyelmesen vezessenek! Előfordulhatnak forgalmirend-változások is, amelyek figyelmen kívül hagyása igen balesetveszélyes.

3.      A közúti jelzőtáblákra különösen figyeljenek! Azok utasításait minden esetben tartsák be!

4.   Közlekedjenek körültekintőbben, óvatosabban, tartsanak nagyobb követési távolságot az elöl haladó jármű mögött és tervezzen hosszabb menetidőt! Olyan távolságból kövessék az elöl haladót, hogy annak hirtelen fékezése esetén is biztonsággal meg tudjanak állni! Így elkerülhetők a bosszúságot okozó, kisebb koccanásos balesetek is!

5.    Járművük sebességét gondosan válasszák meg! Mindig a forgalmi, az időjárási és látási, illetve útviszonyokhoz megfelelően válasszák meg járművük sebességét!

6.   Nedves, csapadékos úttesten számoljon a féktávolság jelentős növekedésével!

7.   Lakott területen kívül, éjjel, vagy korlátozott látási viszonyok esetén számítani kell   fényvisszaverő mellényt nem viselő gyalogos, vagy kerékpáros közlekedésére!

8.   Tartsa észben, hogy az úttestre lehullott falevelek különleges közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek!

9. Ködben történő vezetés esetén válasszon lassúbb haladási sebességet, nagyobb követési távolságot, tartózkodjon az előzéstől, kapcsolja be a ködfényszórót, s mellőzze a távolsági fényszórók alkalmazását. A szem pihentetése érdekében iktasson be több pihenőt.

10.Minden esetben használja a biztonsági övet!

 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

<< Vissza az előző oldalra