A tavak vize fagyni kezdett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a jégen tartózkodással kapcsolatosan mindenkit óvatosságra int.

Az éjszakai fagypont alatti hőmérséklet hatására a tavak, folyók megyénkben néhány helyen befagytak. A jégen való tartózkodás komoly veszélyeket rejthet magában, egy beszakadásnak súlyos, illetve tragikus következménye is lehet. A veszélyhelyzetek, balesetek elkerülése érdekében a rendőrök visszatérően ellenőrzik a szabad vizeket.

A balesetek megelőzése érdekében fogadják meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. Ennek megfelelően tájékozódjunk, hogy a tiltások mely részekre vonatkoznak! Alaprendelkezésként TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

 -           éjszaka és korlátozott látási viszonyok között;

-           járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével;

-           kikötők és veszteglőhelyek területén;

-           folyókon és azok mellékágain.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hirtelen hőmérséklet-változások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatják a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé, kiismerhetetlenné válhat. A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog.

Néhány jó tanács veszélyhelyzet esetére:

-Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni!

-Beszakadás esetén a kihűléstől való félelem és az esetleges pánik miatt az ember ösztönösen mozgásba kezd, de mégis igyekezzünk kerülni a felesleges mozdulatokat, ezáltal megőrizve a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget. Igyekezzünk a lábunkkal a jég szélét elérni és a part felé előrelökni magunkat, illetve próbáljunk segítséget kérni!

-Ilyen esetekben sajnos a kihűlés és a végtagok elgyengülése a legnagyobb ellenségünk, az ilyen vízben ez akár 10-15 perc után is megtörténhet. Emellett a jéghideg víz alatt oxigén nélkül az átlagember néhány másodpercig bírja csak.

-Fontos, hogy ha partot értünk, a lehető legrövidebb időn belül menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt! Kávét, alkoholt ilyen helyzetben ne fogyasszunk!

-Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztatjuk. Emellett további jégbeszakadások történhetnek.

-Lehetőleg hívjunk segítséget és a mentést végző személyt kötelekkel, társakkal biztosítsuk! Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, vagy akár ruhadarabot nyújtsunk a bajbajutottnak! Ha többen vagyunk, akkor egymás lábát fogva, mint egy hason fekvő lánc tudunk segíteni.

-Ha lékhorgászatra indulunk, lehetőleg vigyünk magunkkal egy hosszú botot a jégre, mely hasznos lehet akkor, ha a jég beszakad alattunk! Ilyenkor a botot keresztbe fordítva magunk előtt az fogást adhat, és így segítséget nyújthat, hogy a vízből minél hamarabb kimásszunk.

1

2

 

 

<< Vissza az előző oldalra