Autómentes nap Jászberényben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök bűn-és baleset-megelőzési programokkal várták az érdeklődőket.

Az Európai Mobilitási Hét keretén belül tartották meg Jászberényben az Autómentes nap programjait 2019. szeptember 22-én. A Jászberényi Rendőrkapitányság munkatársai a város szívében lévő Conselve parkban prevenciós standot működtettek, ahol lehetőségük volt az érdeklődőknek a bódult állapotot szimuláló szemüveget kipróbálni, illetőleg az újdonságnak számító minden irányból zárakkal és reteszekkel ellátott ládát kinyitni.

Az eseményre közel 600 biciklis érkezett, akik a fontosabb közlekedési szabályokról  tájékoztatást kaptak a rendőröktől, majd egy kisebb túrát tettek a város területén, természetesen láthatósági öltözékben és megfelelően felszerelt kerékpárokkal. A program szervezői és résztvevői ezzel kívánták felhívni figyelmet a biztonságos kerékpározásra, valamint a szabályok betartására és a láthatóság életmentő szerepére.

 A gyermekek körében igen népszerűek voltak a prevenciós jellegű kirakók és színezők, míg a felnőttek inkább a KRESZ tesztek, valamint a drog, dohányzás, és az alkohollal kapcsolatos totók kitöltésében jeleskedtek.

A rendezvényen a Házhoz megyünk program keretén belül közel 50 kerékpár is nyilvántartásba került, melynek népszerűségét az is alátámasztja, hogy Jászberényben az elmúlt 5 évben több, mint 2500 kerékpár került regisztrálásra.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az állampolgárok nagyon hasznosnak ítélik a rendőrökkel való találkozást és a kötetlen beszélgetést, hiszen igény esetén akár személyes tanácsadásra is lehetőségük nyílik.

 

<< Vissza az előző oldalra