Baleseti összesítő Baranyából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az időjárás-változás hatással lehet a szervezetünkre is, ezért mindig időben és pihenten keljünk útra!

Baranya megye közútjain 2022. július 18-a és 24-e között összesen 37 baleset történt, amelyből 13 személyi sérüléssel járt, 24 pedig anyagi káros volt. 

Az elmúlt héten a sérüléses balesetek főbb okai a szabálytalan kanyarodás, előzés és a gyorshajtás voltak. A balesetek során 18-an megsérültek, 12-en könnyebben, míg hatan súlyosan. 

Verőfényes napsütés, kánikula, majd egy hirtelen lehűlés. A szervezetünk ugyan alkalmazkodik a változáshoz, a nagy hőmérséklet különbség viszont veszélyeket is rejthet magában. Az időjárás szoros kapcsolatban van a közlekedésben résztvevők koncentrációs képességével is, a figyelmük az időjárási frontok hatására ingadozik. Maga az érintett ebből nemigen érzékel semmit, azonban a reakcióideje drámaian megnőhet, a figyelme elkalandozhat, szétszórttá válhat, de a közlekedésben rendkívül fontos periférikus látás is gyengülhet, amelynek következtében súlyos balesetek adódhatnak. Érdemes tehát figyelni az időjárás-jelentések kiegészítéseként egyre gyakoribb orvosmeteorológiai, valamint a közlekedésbiztonságot érintő információkra is.

A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy időben és pihenten kelünk útra, betartjuk a szabályokat és türelmesek vagyunk a közlekedés többi résztvevőjével.

„… hogy mindenki hazaérjen!”

<< Vissza az előző oldalra