Balesetmegelőzési tanácskozás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei bizottság Székesfehérváron értékelte a balesetek megelőzése érdekében végzett munkát.

A Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2018. március 21-én tartotta elnökségi ülését, amelyen minden a közlekedéssel közvetve és közvetlenül érintett szakterület képviselője részt vett. A rendezvényt Vörös Ferenc rendőr ezredes, a bizottság elnöke nyitotta meg, majd értékelte a 2017. évben végzett tevékenységet.

Kaposvári Károly rendőr alezredes, a bizottság ügyvezető elnöke ismertette Fejér megye közlekedésbiztonsági helyzetét, valamint részletesen elemezte a 2017. évben tapasztalt baleseti tendenciákat. Kiemelte, hogy mind a személyi sérüléssel járó, mind az ittasan okozott közúti közlekedési balesetek száma a 2016. évi adatokhoz viszonyítva csökkent. A megyében bekövetkezett balesetek legfőbb oka továbbra is a gyorshajtás, valamint az elsőbbségi szabályok megsértése.

A bizottság titkára, Illés Mihály rendőr alezredes bemutatta a balesetek megelőzése érdekében végzett szakmai munkát, illetve tájékoztatta a jelenlévőket az előző évben lebonyolított rendezvények tapasztalatairól.    

Vörös Ferenc ezredes meghatározta a balesetmegelőzési bizottság 2018. évre vonatkozó célkitűzéseit. Az elnök hangsúlyozta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyalogosok és kerékpárosok biztonságára.

<< Vissza az előző oldalra