Biztonságos Vakációért Hét Bátonyterenyén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és baleset-megelőzési ismereteket szerezhetett a több, mint 80 táborozó gyermek.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság 11. alkalommal, 2020. június 29. és július 10. között rendezte meg a „Biztonságos Vakációért Hét” elnevezésű gyermektáborát. A rendezvényhez az idei évben a Bátonyterenyei Kistérség Gyereksegély Program is csatlakozott.

A kéthetes táborban több, mint 80 diák vett részt. A gyermekek a játékos bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokon ismerhették meg a nyáron rájuk leselkedő veszélyeket, a KRESZ szabályait, és elsajátíthatták a kerékpár biztonságos használatát. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai mindemellett további színes programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, ügyességi és kézműves programokkal is készültek. 

Nem maradt el idén sem a Salgótarjánban, a Városi Ifjúsági- és Diák Sportcentrum KRESZ parkjában megtartott kerékpáros ügyességi verseny sem, valamint a gyermekek Fenyvespusztán és Szentkúton is kirándultak, ahol az erdőjárás és a vasúti közlekedés szabályaira hívták fel a figyelmüket a szervezők.

A 2020. július 10-én megtartott zárórendezvény alkalmával a diákok egész napos versenyen adhattak számot a héten elsajátított bűn- és baleset-megelőzési ismereteikről, majd az egységes Magyar Rendőrség létrehozásának 100. évfordulója alkalmából jelképesen 100 darab biológiailag lebomló lufit engedtek el.

A kéthetes tábor végén a gyermekek ajándékkal térhettek haza.

<< Vissza az előző oldalra