Célba ért üzenet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jubileumi díszelőadásra hívták a fiatalokat „Üzenet a biztonságért” elnevezésű roadshow szervezői Szolnokon.

Látványos, művészi és elgondolkodtató előadás szemtanúi lehettek azok az általános és középiskolások, akik megtekintették 2018. november 29-én a New Step Fitnesz Táncstúdió Üzenet Táncszínház csapatának jubileumi gáláját. A csapat két éve Szolnokról indult országjáró körútjára, amelyet az ORFK-OBB-vel közösen szervezett, hogy a táncelőadásokon keresztül felhívják a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyhelyzetekre.

Eddig több mint tízezer diák láthatta fellépéseiket országszerte. Előadásaik többek között a bántalmazásról, a családon belüli erőszakról, a kirekesztésről, a "diszkóbalesetekről", a függőségről, a drogfogyasztásról szólnak. Táncukkal gondolatokat ébresztenek, amelyeket bűn- és baleset-megelőzési előadók segítenek értelmezni az előadások közötti szünetekben a nézők soraiban ülő fiatalok számára.

Így volt ez a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott rendezvényen is, amelyen Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, Dr. Urbán Zoltán r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere Szalay Ferenc köszönte meg a lányok és felkészítőik fáradhatatlan munkáját. A turné és közös figyelemfelhívás a jövőben is folytatódik.

 

 

<< Vissza az előző oldalra