Crash-ütközés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Interaktív megelőzési színházi sorozat indult Kecskeméten.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezetői – a megelőzés lehetőségeinek kiszélesítése érdekében – úttörő kezdeményezéssel 2012-ben együttműködési megállapodást kötöttek.

A közös munka újabb mérföldköve 2021. szeptember 13-án volt, amikor új témájú előadások premierje keretén belül folytatódott az együttműködés. A gyerekek a színház művészei és a rendőrség szakmai közreműködésével összeállított témákban szituációs baleset- és bűnmegelőzési jeleneteket tekinthettek meg.

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága a színészek segítségével olyan baleseti szituációkat mutatnak be, melyek korábbi tragikus baleseteket dolgoznak fel.

A program közel másfél órájában összesen négy, egyenként negyed órás három baleset- és egy bűnmegelőzési témájú jelenetet mutattak be a színészek. A jeleneteket követő szünetekben a szakemberek (megelőzési és pszichológus) interaktív módon dolgozták fel a középiskolás hallgatóság bevonásával a színpadra vitt helyzetek mélyebb mondanivalóját.

Szeptemberben 6 előadással várják a diákokat Kecskeméten a szakemberek.

<< Vissza az előző oldalra